Vetítéstechnika bérlés, bérelhető projektor,

LED TV bérlés, kivetítő bérlés

 

A legtöbb rendezvényen szükség van prezentációk, videók vizuális megjelenítésére is. Amelyek megjelenítéséhez a helyszín, vendégek létszáma és a megjelenítendő tartalom alapján 3 féle lehetőség adott. Projektor bérlését elsősorban beltéren, nagyobb létszámú rendezvények, prezentációk, videók, megjelenítésére alkalmazzuk. Konferenciák, céges rendezvények elengedhetetlen kelléke ma már. A projektorok "nagyságát", fényerejét, tudását a vetítendő felület nagysága, a vetítési távolság és a vetítendő tartalom határozza meg. A LED TV-k is nagyon elterjedtek a rendezvények világában kiállítások, konferenciák, sajtótájékoztatók, céges rendezvények fontos kellékei. Elsősorban ezeket is beltéren ajánljuk, ha a vetítést szükséges kiegészíteni (például nagy létszámú rendezvényeken hosszú termek esetén a hátul ülők már nem fogják látni a vetítést), kisebb rendezvényeken pedig önállóan is elműködnek. Kiállítási, promóciós standokon, üzlet megnyitókon is fontos szerepet kapnak a márka építésben, új termékek bevezetésében. A harmadik lehetőség pedig a ledfal, amelyet elsősorban kültéren ajánlunk. Napközben is látható rajta a megjeleníteni kívánt tartalom, bírja az időjárás viszontagságait, mérete rugalmasan alakítható, így kisebb és nagyobb rendezvényeken is megállja a helyét.  

Projektor bérlés

 

Bérelhető video projektorok, korszerű közepes és nagy fényerejű közép és felső kategóriás kívetítők.

 

3500-15000ANSI lumen fényerejű

BENQ, SANYO, BARCO, PANASONIC

 

1,6m-4m -es képszélességig.

fali és állványos, mobil vetítővásznak első és hátsó vetítési felülettel.

 

Projektor bérlés megrendeléséhez vagy ajánlatkéréshez hívd kollégánkat a 0670 450 6640 - es telefonszámon vagy töltsd ki az ajánlatkérő űrlapot.

Ledfal bérlés

 

Egyre nagyobb teret hódítanak a rendezvényeken a LED-falak.

 

Főleg szabadtéri rendezvényekhez elengedhetetlen a nappali fényviszonyok melletti jól láthatósága miatt.

 

Modulos felépítése miatt megfelelő processzálás mellett tetszőlegesen variálható színpad háttérként is funkcionálhat hogy egyedi vizuális élményével emelje a rendezvény színvonalát.

 

Ledfal megrendeléséhez vagy ajánlatkéréshez hívd kollégánkat a 0670 450 6640 - es telefonszámon vagy töltsd ki az ajánlatkérő űrlapot.

projektor bérlés
gallery/ledfal berles

Mobil műholdas és digitális antenna és vevő készülék bérlés

 

Bérelhető UPC, DIGI, és DVBT földfelszíni TV adók vételére alkalmas Antenna és Vevőkészülék rendezvényre, falunapra, városnapra. Foci, vagy egyéb sportesemények VB, EB döntők és meccsek közvetítése óriás kivetítővel.

 

Mobil antenna megrendeléséhez vagy ajánlatkéréshez hívd kollégánkat a 0670 450 6640 - es telefonszámon vagy töltsd ki az ajánlatkérő űrlapot.

LCD, led TV bérlés

 

Bérelhető 32-84’ közötti képátlóval rendelkező TV-k

 

Legtöbbször a megrendelői igények alapján rendezvényes strapabíró biztonságos állványon, de megoldható traverzen vagy fali konzolon való elhelyezés is.

 

LG (LED 3D), SAMSUNG (LCD, LED) típosok

 

Led TV megrendeléséhez vagy ajánlatkéréshez hívd kollégánkat a 0670 450 6640 - es telefonszámon vagy töltsd ki az ajánlatkérő űrlapot.

antenna bérlés
gallery/ledtv berles promocio