RENDEZVÉNY HANGOSÍTÁS, HANGOSÍTÁS BÉRLÉS, BÉRELHETŐ HANGTECHNIKA

Hangosítás bérlés

A rendezvények sikerének egyik titka, hogy a hangosítás megfelelő legyen.

Nem lehet se túl sok, se túl kevés. Nem lehet, hogy az első sorban ülő ordítva hallja a hátsó sorban ülő pedig nem érti. Koncerteknél, konferenciáknál, esküvőknél, bemutatóknál, de még egy iskolai előadáson is nagyon fontos a jó hallhatóság és persze sokszor az is fontos, hogy ne legyen kétszer akkora egy hangfal, mint ami szükséges lenne, mert halkan ugye minden tud szólni. Ezért dolgozunk a Nexo hangfal család több hangfalával. Ezért bérelhetsz nálunk kisebb, nagyobb vagy linearray hangfalakat is. A rendezvény szempontjait figyelembe véve szoktunk ajánlani egy-egy hangfalat, hogy biztos minden olyan legyen, ahogy te azt a rendezvény kitaláltad!

Iserd meg a Nexo márka nálunk bérelhető hangfalait most! Próbálunk segítséget nyújtani, hogy melyik rendezvény típushoz melyik hangfalat ajánljuk, de persze ezt nem szükséges neked egyedül eldöntened, hívj minket a 0630 2680 379 telefonszámon és segítünk a legjobb megoldás megtalálásában, kigondolásában. Igény esetén személyes és ingyenes helyszín szemlével segítjük a rendezvény megszervezését. 

Hangosítás bérlés ajánlataink:

Nexo P12 hangfal bérlés szett tartalma:

 

  • 2db Nexo P12 hangfal, hangfal állványon
  • Nexo DTD vagy  NXAmp erősítővel, speakon kábelekkel
  • Jóval kisebb, mint a PS15, de legalább akkorát szól
  • Minden rendezvény típust tökéletesen kiszolgáló hangfal, legyen szó zene vagy beszéd hangosításáról
  • Nagy hangerő és részletgazdag hangzás jellemzi
  • DJ műsorok, karaoke műsorok hangosításához szoktuk ajánlani
  • Szabadtéren beszédek kihangosítására, aláfestő zene hangosítására is alkalmas, pl céges rendezvények, csapatépítő tréningek során
  • Zenekarok hangosítása esetén monitorládának is tökéletes választás.

 

Nexo P12 hangosítás bérlésének megrendeléséhez hívj minket a 06302680379 telefonszámon.

Nexo ID24 hangfal bérlés szett tartalma:

 

  • 2db Nexo ID24 hangfal, hangfal állványon
  • Nexo DTD vagy  NXAmp erősítővel, speakon kábelekkel
  • Nexo LS400 subláda
  • Részletgazdag hangzás jellemzi
  • Kis mérete miatt gyorsan telepíthető.
  • A rendezvényen nem foglal sok helyet, marad más látványosabb dolgoknak is hely.
  • Kisebb rendezvényeken, főként beszéd és háttérzene hangosításához ideális
  • Ajánlott rendezvény típusok: sajtótájékoztatók, termék bemutatók, kiállítás megnyitók, esküvői ceremóniák hangosításához ideális hangfal a Nexo ID24.

 

Nexo ID24 hangosítás bérlésének megrendeléséhez hívj minket a 06302680379 telefonszámon.

Nexo PS15 hangfal bérlés szett tartalma:

 

  • 2db Nexo PS15 hangfal, hangfal állványon
  • Nexo DTD vagy  NXAmp erősítővel, speakon kábelekkel
  • Hangfalanként 2000W teljesítmény
  • Nagy hangerő és részletgazdag hangzás jellemzi
  • DJ műsorok, karaoke műsorok hangosításához szoktuk ajánlani
  • Szabadtéren beszédek kihangosítására, zene hangosítására alkalmas.
  • Zenekarok hangosítása esetén monitorládának is tökéletes választás.
  • A Nexo PS15 hangfalak kültéren és beltéren egyaránt jól használható hangfalak.

 

Nexo PS15 hangosítás bérlésének megrendeléséhez hívj minket a 06302680379 telefonszámon.

nexo id24 hangosítás bérlés

Rendezvényed hangosításának megrendeléséhez vagy ajánlatkéréshez hívd kollégánkat a 0670 450 6640 -es telefonszámon vagy töltsd ki az űrlapot és mi hamarosan felvesszük veled a kapcsolatot!

Hangosítás eszközpark, bérelhető hangtechnika:

 

Nexo Geo M6  Linearray                              18db

Nexo Geo M10 Linearray                               8db

Nexo PS15                                                         6db

Nexo PS10                                                         6db

Nexo PS8                                                           6db

Nexo ID24                                                         8db

Nexo LS400 (sub)                                            4db

Nexo LS1200 (sub)                                          4db

Nexo LS18 (sub)                                               8db

Nexo NXAmp végfok                                       5db

Nexo TD Amp + DTD controller                   5db       

Nexo Geo M6
Nexo hangtechnika logo
Mackie logo

Az alábbi hangosítási feladatok közül választhat, amelyekre a teljes hangtechnikai eszközparkunk rendelkezésre áll:

 

Sajtótájékoztató hangosítás

Sajtótájékoztatáshoz szükséges hangtechnikai eszközök:

Leggyakrabban 30-150 fős létszámra elegendő hangosítás, 2-4 aktív hangfal, helyszíntől és elrendezéstől függően 3db mobil, kézi vagy csiptetős mikrofon, jó minőségű, rendszeresen karbantartott keverőpult, legalább 4000 ANSI fényerejű projektor a szükséges vetítővászonnal, 1 fő partyműsor technikus a gördülékeny lebonyolítás érdekében.

Sajtótájékoztató hangosítás megrendeléséhez vagy ajánlatkéréshez hívd kollégánkat a 0670 450 6640 -es teleofnszámon vagy töltsd ki ajánlatkéréshez az űrlapot!

Karácsonyi party-k, rendezvények hangosítása:

Szükséges hangtechnikai eszközök

Létszámnak és helyszínnek megfelelő, elegendő tartalékkal rendelkező, kíváló hangzású hangfalak, erősítők és egyéb kiegészítők. 

A műsorszámoknak megfelelően a Rider-ek alapján elegendő mikrofonok, állványok, jó minőségű kábelek és keverőpult. Szükség szerint monitor hangfalak, élő produkciók esetén monitor keverő és szakképzett partyműsor technikus gárda és egy jó fülű hangmérnök.

Karácsonyi party-k, céges rendezvények hangosításának megrendeléséhez vagy ajánlatkéréshez hívd kollégánkat a 0670 450 6640 -es telefonszámon vagy töltsd ki az űrlapot és mi hamarosan felvesszük veled a kapcsolatot!

 

Falunapok, városnapok hangosítása

Szabadtéri rendezvények hangosításához szükséges eszközök:

 

Létszámnak és helyszínnek megfelelő, elegendő tartalékkal rendelkező, kiváló hangzású Nexo linearray hangfalak, erősítők és egyéb kiegészítők. 

 

A műsorszámoknak megfelelően a Rider-ek alapján mikrofonok, állványok, jó minőségű kábelek és keverőpult. Szükség szerint monitor hangfalak, élő produkciók esetén monitor keverő és szakképzett partyműsor technikus gárda és egy jó fülű hangmérnök.

 

Karácsonyi party-k, céges rendezvények hangosításának megrendeléséhez vagy ajánlatkéréshez hívd kollégánkat a

0670 450 6640 -es telefonszámon

vagy töltsd ki az űrlapot és mi hamarosan felvesszük veled a kapcsolatot!

 

Bérelhető mikrofonok

Vezeték nélküli URH mikrofonok, mikroportok

Sennheiser EW 100 G1                                   6db

Sennheiser EW100  G2                                  2db

Sennheiser EW300 G3                                   8db

 

Vezetékes Mikrofonok

Beszéd/ Ének

Shure SM 58                                                    3db

Shure Beta 58                                                  4db

Sennheiser e835                                             9db

Sennheiser e845                                             2db

Sennheiser e865                                             3db

 

Dob mikrofonok

Lábdob 

Audio Technica ATM250, AKG D112

Pergő / Tom 

Shure SM57, ATM350, Sennheiser 604

Lábcin 

AudioTechnika ATM450, AE3000,
Neumann KM184

Overhead

AKGperc350, Neumann Km 184 

Basszus gitár, bőgő

ATM250, AE3000, Palmer DI

Gitár

SM57, AudioTechnica AE3000,
Neumann KM184Bk 16db

Vonós hangszerek

AT350, Neumann KM184, DPA4099